A lehető legolcsóbb ételféleségek. Legalábbis régen azok volt.
Zsíros kenyér és a pirítós...
Pirítós kenyéren - huszárrostélyoson - most nem a klasszikust, sparhelt tetején megpirított szelet kenyeret értem, hanem a zsírban mindkét oldalán megpirítottat.
A huszárok, mint általában a katonák - nem voltak agyondédelgetve, étel terén meg éppen nem, jól jött a kiegészítés, a zsírban sült kenyér. Hagymával, vagy egy kis fokhagymát rádörzsölve , megsózva tökéletes eledel.
Régi időben főleg este készítették el, jó volt hozzá a szikkadt kenyér is, és mellé bizony boros teát ittak, de olykor rumosat is. Persze - ha volt - tisztán a bort sem vetették meg. (Sem az otthoniak, sem pedig egykoron a huszárok) Ezeket nem kellett megvenni, általában volt otthon, a rum is hónapokig eltartott, hisz csak nagy ritkán ittak belőle. A rumos tea amúgy fölöttébb finom, persze nem szabad sokat belelöttyinteni, csak épp az ízéért.
Aztán ott volt a magyarok egyik kedvence - a zsíros kenyér - minden formában. Egy külföldi általában undorodik tőle, ebbe is bele kell születni.
De csak azért, mert még nem kóstolta.
Friss, akár még kicsit meleg kenyérre a zsír felkenve, megbolondítva egy kis hagymaszelettel, vagy paradicsommal, paprikával.... Lazán megsózva...
Az ember szájában már ha csak elképzeli, akkor is egyből nyál képződik... Egyszerűen isteni...
Mint ahogy annak idején ugyanez fűszerpaprikával spékelve, vagy mondjuk Vegetával. A hetvenes években nagy szokás volt ez...
Persze nem feltétlenül kellett hozzá zsírnakvalóból kisütött sertés zsír. Jó volt az pecsenyezsírból is (abból aztán tényleg az igazi...), vagy kacsazsírból, libazsírból - minden zsírból is...
Sőt, annak idején mikor nem volt otthon zsír, vagy csak kevés, még olajas kenyeret is ettünk. Lapos tányérba olaj, éppen hogy belemártva a szelet, aztán megsózva...
Elvoltunk rajta egy ideig.
Jó volt, mert éhesek voltunk. És bár lehet hogy nem volt "teljesen" egészséges, ám az éhség még egészségtelenebb - ezt megtanultuk.
Fotó: Fortepan.hu/Urbán Tamás