És nem csak újra, hanem újra és újra, és újra...
Bocs, ha Te még a mai napig ezt teszed, ez egy régi címke felirat miatt van, amit egyénileg értelmeztek az emberek.
A hatvanas években is lehetett már javában kapni étolajat, eleinte még csak a Vénusz napraforgót, de még nem tudott a háziasszonyok "kegyeibe férkőzni" egy korabeli cikk tanúsága szerint.
Tudták róla persze, hogy bár azonos kalóriatartalmú a zsírral, könnyebben emészthető, de akkor is ragaszkodtak még a jól megszokott zsírhoz. Nem tudták volna elképzelni, hogy egy pörköltet olajjal készítsenek. Vagy hogy olajban süssenek rántott húst. Sőt sokszor ezzel az olajjal dúsították a rántott húshoz készített sült krumplit is. Volt benne zsiradék rendesen, de akkoriban ez természetesnek számított.
A hetvenes évek elején még nagy gondnak tartották, hogy "szaga van", habzik, kifut...
Persze szaga mindennek van, amihez nem vagyunk hozzászokva.
Az, hogy habzik meg abból adódott, hogy túl sok dolgot raktak bele, vagy pedig egymás után sorozatban használták.
És bizony - mivel rá volt eleinte írva, hogy 4-5 alkalomnál többször ne használja, ne süssön benne - sütés után rendszerben leszűrték, aztán következő alkalommal ismét elővették.
Csakhogy a tanácsadók nem így gondolták.
Egymás után 4-5 szelet kisütése már annyira telíti az olajat, hogy igazándiból utána már fogyasztásra, sütésre alkalmatlan.Nem pedig négy-öt vasárnapi ebéd elkészítésére gondoltak...
Ettől függetlenül mai napig divat sok helyen az olaj elraktározása, pedig néhány alkalom után már egy jellegzetes szaga is van. Olyan, amit sok helyütt piaci lángos sütők környékén érezhetünk. Egy meghatározhatatlan, túlsütött olaj szag.
Nagyi a munka után szépen kikapcsolta a gázt a serpenyő alatt, megvárta míg kihűl, elővette a fém, sűrű szűrőt, és átszűrte az olajat. Aztán alumínium tölcsér segítségével beleöntötte egy üvegbe, a többi használt olaj mellé.
Következőre is ezt használta, és nagy-nagy viták árán értette csak meg jó pár év alatt, hogy ennyire azért ne takarékoskodjon, mert a kaja csak rosszabb lesz.
A repceolajjal viszont nem tudtuk megbarátkoztatni. Azt mondta, akkor inkább - hiába a vissza-visszatérő epehólyag gyulladás - a zsír. Nem is használta talán csak egyszer, amikor hónapokig nem lehetett kapni napraforgóból sajtoltat. Egyszer sütött benne, aztán kerek-perec kimondta: Na, nekem ez nem kell...
A repceolajjal még szinte a mai napig nem barátkozott meg a magyar. Büdös, habzik, minden baja van...
És hiába tudjuk róla, hogy az egyik legegészségesebb olaj, akkor sem kell.