Mire használták a diót?


Rengeteg dologra, és szinte minden részét.


Maga az élő fa lombjával együtt kiváló rovar riasztó volt. Nem véletlen, hogy sok helyütt úgy ültették: közel legyen a lakás bejáratához, és ablakához. 
Bár betévedt néha egy-egy légy, sokkal kevesebb - mint egyébként.
És persze az árnyéka sem megvetendő, hatalmas lombkoronája nyáron kellemes hűvöst adott. 
A diófa alatt nem termett meg semmi, már csak ezért is jó szolgálatot tett a ház udvarán - nem kellett alatta gazolni, gyomlálni, mégis tiszta volt a terület.
Régen rovar riasztónak is használták - az ágyba raktak a lepedő alá dióleveleket. Nem bírta sem a bolha, sem a poloska.
Levelének főzete gombaölő hatású, bár az is igaz, hogy barna lesz tőle a bőr. 
Aztán ott a dióbél, ami páratlanul finom termés. Rengeteg benne a kálium, magnézium, van benne réz, meg mangán, szelén. Persze ezt a régiek nem tudták, viszont azt igen, hogy fogyasztani nagyon kellemes, eteti magát, de laktat is.  
Még zsenge terméséből zöld dió befőttet készítettek, mely nagyon finom, de elég pepecses mulatság, viszont a végeredmény mindenért kárpótol.
A termés zöld héjából teát főztek, ezt erősítőnek itták, de leveléből is készítettek főzetek akár öblögetésre, akár lemosásra, vagy ecsetelésre. Amúgy C-vitaminban gazdag főzet.
 Kopaszodásra is használták, állítólag táplálja a hajhagymákat. Sőt - hajszínezésre is jó.
 Az idősek is elmajszoltak napi néhány szemet belőle, s bizony jól tették, mert jót tesz az emésztésnek, és szabályosan frissíti az embert, elvileg ez a telítetlen zsírsavaknak köszönhető. 
És persze sütemények, édességek alapja is volt, manapság is igencsak kedvelt.
Héja pedig tüzelőnek nagyon jó, csak egyszerre sokat nem szabad a tűzre tenni, mert dohog tőle a kályha rendesen.
A diófa régen nagy kincs volt, ha volt belőle néhány - sokat hozott a konyhára. Éltében, holtában egyaránt.
Hisz az egészséges diófa kincset ér, tartós, keményfa - régen szép, sötét  bútorokat készítettek belőle... Fotó: Pixabay