Mire-mire...? Hát trágyára...
Ezen felül sokkal többre.
Persze legismertebb módja felhasználásának a trágyázás.
Erre a gondosabb gazdák érett trágyát használtak, mely morzsalékos, már szagtalan, vagy friss föld illata van, tele van gilisztákkal, úgyhogy a talaj, amire szórják igencsak hálás lesz érte.
Ha kint a legelőn, vagy az udvaron tottyant le a lepény, akkor hasznosításának két variációja volt.
Vagy ott maradt, és kiszáradt, a kiszáradt sz@rt összeszedték, aztán ezzel tüzeltek - nagyon jó kemencébe, sparheltbe, vagy pedig ottmaradt, és itt lett a legjobb gomba termőtalaj.
A szegfűgomba kifejezetten a tehénlegelőkön terem a legjobban, nagy, félköríves boszorkánykörökban.
Ha jó sok tehén jár ki a legelőre, akkor a gomba is sok lesz, de csak eső utáni napfényes időben.
Aztán használták a trágyát ízületekre is gyógymódként.
Egyszerűen az érő trágyába, nagy trágyakupacba beleásták lábukat egy-két órára.
Ez meleg lévén jót tett vele, az idős parasztok esküdtek a módszerre.
Ugyancsak az érő trágyából készítették a melegágyakat.
Két oldalra deszkafal, közé alulra a trágya, mely hőt fejleszt, rajta a földréteg, ebbe vetettek, felül pedig régi ablakokkal, vagy ha csak éjszakára kellett védelem, akkor akár deszkalapokkal is egy kis védelem.
Mostanában is használnak hasonlót, csak már a tetejébe fóliát húznak.
A tehéntrágyát tapasztáshoz is használták. A házak föld padozatát ezzel simították el, és minden olyan hibát, ami a házban adódott, mint akár a falak tapasztása - ami tudva levő, hogy női munka volt.
Abba, hogy régen belső gyógyhatást is tulajdonítottak az állati végterméknek - ebbe most nem megyünk bele, de például Indiában máig ez a helyzet.
De a magyarok is így gondolkodtak hosszú ideig, mindenféle betegséget gyógyítottak vele külsőleg-belsőleg.
Fotó: Pixabay