1951. január 21-én született, és tragikusan fiatalon, mindössze 38 évesen hunyt el.
Édesapját 56-os kiállása miatt Kistarcsára telepítették. Hajas Ilona, aki kései, harmadik gyermek volt végül az általánost Inotán fejezte be. Tízéves kora óta bejáró volt, mivel Nagysimonyban éltek, ő pedig felső tagozatban orosz nyelvet akart tanulni,ezért vállalta a napi utazást Celldömölkre.
Nagysimonyban született, aztán Köcskön laktak egy ideig, majd visszaköltöztek Simonyba. A szép magyar beszédet itt szívta magába, és édesapja tanította.
12 éves kora óta tagja volt annak az irodalmi színpadnak, amit édesapja vezetett. Sokat szerepeltek, és sok versenyen jártak. Ekkoriban tanult meg rengeteg verset, és megtanult szerepelni mások előtt. Ennek köszönheti, hogy az adás idejére mindig le tud nyugodni.
Gyermekkorában a Vas Népe gyermek tudósítója volt.
Aztán a Jánosházi Kölcsey Gimnáziumba járt, harmadik osztályos volt, amikor jelentkezett a Ki mit tud-ra, de végül a képernyőre már nem került. Először persze rosszul esett neki, hogy versmondásával nem aratott osztatlan sikert, hisz a verseket édesanyja szerettette meg vele, édesapja pedig a színpadra terelgette. Akkor már, harmadikos korában 4 éve foglalkozott versmondással. Kedvenc költője József Attila, és Tóth Árpád volt. Országos szavalóversenyen is részt vett, ezüst oklevél lett a jutalma.
Nem akart sosem színész lenne, hanem magyar-német szakos tanár. Legfőbb vágya harmadikosként az volt, hogy egy év múlva sikeresen leérettségizzen, és újra kipróbálhassa magát a Ki mit tud?-on.
1973-ban Kazinczy-díjat kapott, az egyetemek, főiskolák részére kiírt szép magyar beszéd kiejtési versenyen. Ekkor már Pécsett tanult a Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakon, és ebben az évben született meg kislánya Vivien.
Pécsett kezdett el tanítani is, aztán megkeresték a helyi rádiótól, hogy időnként bemondóskodjon nekik. Így került mikrofon közelbe.
Később aztán valóban tanár lett belőle, egy csepeli iskolában tanított, innen került a televízióhoz.
Volt egy próbafelvétele, utána tanfolyamra járt, de hirtelen kapott egy értesítést, hogy március utolsó szombatján már képernyőn lesz.
Eleinte még az Iskolatelevízió adásait konferálta - sokan kezdték így. Második adásnapján már alapos meglepetés érte. Mint mindig, megtanulta a szövegét, úgyhogy haláli nyugodt volt, és csak azt a pillanatot várta, amikor felgyullad a piros lámpa, és már mondhatja a szövegét. Aztán mikor erre került volna sor - elé raktak egy gépelt papírt, hogy műsorváltozás van, módosult a szöveg. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott, de aztán sikerült. 
Ő az a fajta bemondó volt, aki úgy tartotta, hogy a képernyőn nem lehet állandóan mosolyogni. Érezni kell, hogy mikor lehet, és mikor nem.
Ha valami félresikerül, akkor bekerülhet könnyen a bemondók nevezetes bakijait tartalmazó zöld könyvecskébe - ezt Fischer Sándor tanár úr vezette. Ő nem csak a szép, tiszta beszédre, hanem a levegővételre - hozzátartozik - kéztartásra is megtanította őket. Azért őket,mert az összes tv-bemondó az ő kezei közül került ki.
1976-ban havonta ezer forintot költött ruhákra, ami egy kezdőfizetés volt akkoriban. De szükség volt rá, mert a nézők mindent észrevettek.
Televíziózása harmadik évében már a Híradónál dolgozott.
1980-ban férjhez ment, állandó fellépéseket vállalt, hisz új lakást vásároltak. Tönkrement fizikailag és lelkileg is. Különböző egészségi problémákkal küzdött, anyagcserezavart állapítottak meg nála, majd szinte megvakult. Kifele a problémákat nem mutatta. Férje nem akarta, hogy lánya velük legyen, ez is őrölte egészségét. Beadta a válópert, és elköltözött régi lakásába.
Az 1988-as szilveszteri műsorban láttuk utoljára, innentől romlott az állapota, mind vékonyabb lett. Végül a Fiumei úti kórházban halt meg, az MTV saját halottjának tekintette. S bár a Farkasréti temetőben búcsúztatták, szülei mellett nyugszik Nagysimonyban. Nagyon szerethető, kedves ember volt, tragikus sorssal, tragikusan korán távozott.
Míg képernyőn volt kínosan ügyelt arra, hogy ne lássák a nézők az utcán elhanyagolt külsővel, de nem a legutolsó divatban járt bevásárolni.