Attól függ, hogy falun, vagy városon laktak. És persze attól is, hogy a gazdiknak milyen körülmények között éltek. A tehetősebbek megengedhették már régen is maguknak, a szegényebbek meg úgy voltak vele, hogy "ja..hát persze...nincs más dolga..."
Még 50-60 éve is kutyát ritkán tartottak lakásban. A macskák pedig szigorúan csak bejáratosak voltak.
Egyszerűen nem volt szokás állat a házban.
Persze nem véletlen, hisz a háború előtti időben azok ebe élt egy fedél alatt a gazdival, akiknek jócskán volt mit a tejbe aprítania, vagy nem volt gyerek - és valahol ezzel pótolták a szeretetet.Sétáltatták, puszilgatták, ölbéztették - pont úgy, mint a maiak.
Gyerekkoromban a legtöbb kutya akkor ment sétálni, ha március-április környékén eljött az eboltás ideje, s vinni kellett a kijelölt helyre, hogy megkapja a szurit. Ilyenkor legtöbben madzagot raktak a kutyánszki nyakába, és elbillegtek, vagy elkerékpároztak, hogy megkapja a kis csaholó a kötelezőket.
Nem volt még kombinált oltás, vagy ha volt már - a legtöbb gazdi nem foglalkozott vele. Akkortájt hülyének nézték legtöbben az embert, ha sok pénzt költött egy szőrpamacsra.
Társasházakban - ahol nem volt udvar - nagyon ritka volt, hogy lakásban tartsák. Még ha a gazdi akarta is, a szomszédok biztos keresztbe tettek neki.
Városban is simán végig lehetett menni egy ebbel elég hosszú útvonalon úgy, hogy közben másikkal nem találkoztatok.
Falun meg ha valaki rendszeresen sétáltatott volna egy csaholót - nagy eséllyel úgy vették volna, hogy a "Józsinak baj van az agyával, igencsak napszúrást kaphatott, hogy a bolhakirállyal slattyog a járdán, ahelyett hogy a kertet kapálná.
Ezen a téren is változott a világ rendesen. Jelenleg társként nézünk a kutyára, macskára...
Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal/Lissák Tivadar