Vagy bekörmölted egy noteszbe, azt pedig mindig magadnál hordtad - szükség esetére. De a legfontosabbakat álmodból felkelve is tudtad. Még a saját számot is, az otthonit - hisz sokszor haza kellett telefonálni.
Nem volt még mobil, így nem volt rögzített telefonkönyv.
A nyomtatott meg hatalmas volt, orkán ellen jó szolgálatot tett volna - a szél nem bírt volna veled.
A legtöbb embernek még nem volt otthoni készüléke, így azért túl sok telószámot nem kellett feljegyezni.
Gyerekként a szülők munkahelyi, és az amúgy is ismert 04,06,07...
Persze volt egy telefonkönyv felakasztva a fülkében, de általában szakadtan.
Sokszor téptek ki egy-egy lapot, akik a fülke környékén akartak könnyíteni magukon, vagy csak úgy - brahiból... Úgyhogy az volt a biztos, hogyha a fontos telefonszámokat tudtad.
Egy gyereknek újdonság volt ha telefon közelébe került - ment a telefonbetyárkodás egyből. Hívtunk mindent, csak brahiból, főleg ha nem volt fizetős...
Emlékszel még a Mesemondóra, vagy a Pontos időre, netán a Különleges tudakozóra? Ha nem tudtak valamit egyből kikeresni a lexikonokból, akkor vissza kellett őket hívni egy megadott időpontban.
Valahogy ma már enyhén szólva is könnyebb dolgunk van...
Valahogy ma már enyhén szólva is könnyebb dolgunk van...
Fotó: Fortepan.hu/Magyar Rendőr