Miért volt jó a Trabant?

A Trabant vágyak és gúny tárgya is volt egyben. De amíg nem volt más, addig nagyon is megfelelt. Gúnyolódni csak az gúnyolódott vele, akinek már többre tellett, vagy - irigykedett, mert neki még  ez sem ment.

Kisautó volt, és ez már akkor is jó dolog volt. 
Olcsón beszerezhető, illetve nem volt olcsó, hisz 40 ezerbe került, az első árát évekig gyűjtötték, de nem kellett izgulni, mert úgyis 4-5-6 év volt, mire megkapták a kiutalást. Onnantól viszont minden Kánaán volt, hisz ha igényeltél rövidesen egy másikat, mikor megjött az új - a régit eladva játszva leperkáltad az árát, hisz még használtan is jó árat fizettek érte.  
Hisz akárhogy is, ha szappantartónak is mondták - mégiscsak el lehetett jutni vele egyik helységből a másikba négy keréken, és még fedél is volt a fejed felett.  És az az igazság, hogy egykor ez volt az átlagember számára egyetlen megfizethető négy keréken száguldó pöfögő őrület. 
Nagyjából 25 éven keresztül változatlan formában gyártották, úgyhogy cserék alkalmával még megszokni sem kellett. 
Mai szemmel ugyan szűkösen, de el lehetett férni benne.  
Ráadásul a szerelhetősége maga volt a csoda, semmiféle bonyolult dolgot nem tartalmaz. Még léghűtéses volt, az üzemanyagot a gravitáció juttatta előre, nem volt benne semmiféle elektronika - mondjuk ez nem volt egyedi abban a korban... 
Az ablakmosó folyadékot manuálisan juttattad ki kézi pumpa segítségével, egy átlagautón még tolatólámpa sem volt, minden az egyszerűség jegyében. 
Bármi elromlott rajta elég volt egy 13-as kulcs, egy csavarhúzó, vagy egy kombinált fogó - így ha gond volt vele, akkor még az út szélén is javítható volt. Ha kipurcant az ékszíj, egy nejlon harisnyával meg lehetett oldani. 
Ha komolyabb javításra volt nagy ritkán szükség - attól sem mentünk tönkre, bírta a családi kassza.  Viszont biztos, hogy foglalkozni kellett vele, figyelni kellett rá.
És így volt egy hatalmas előnye. Mivel állandóan pampucolni kellett a hétvégék a bütykölésről szóltak. Ilyenkor egyik szomszéd javított, a másik kocsit mosott, a harmadik nézelődött, a negyedik tanácsokat osztott. Beszélgettek.  El voltak, mindenki ismert mindenkit, tudták kinek a kocsija mennyit ér. És ő is.
Így végigolvasva látszik, hogy valójában nem a Trabant műszaki tulajdonsága volt az, amiért "jónak " számított, hanem az, hogy legalább ez is volt. 
De ha műszakilag nem is volt top-on, legalább egyszerűen, házilag is bütykölhető autó volt. És akkor, a kevés fizetésből ez bizony fontos szempont volt.
Fotó: Fortepan.hu/Fortepan/Urbán Tamás