Pazaurek Dezsőre emlékszel még?

És ha azt mondom: tamagocsi temető? Vagy mondjuk: Rizikó Tours? 
Egy időben a médiában még a vízcsapból is ő folyt.
Pazaurek Dezső Dunaszekcsői lakos volt. Volt, mivel már 12 éve elhunyt.  
Dunaszekcsőn kocsmárosként dolgozott, de nem emiatt lett híres. 
Legelőször a Rizikó Tours-al hívta fel magára a figyelmet, amit tulajdonképpen annak következtében "alapított", hogy fogadott barátaival, hogy egy héten belül felkerül címlapra. Nem volt nagy a tét, mindössze egy orosz pezsgő  - Szovjetszkije Igrisztoje...  
Kitalálta, hogy társasutat hirdet pénzes, "bátor" turistáknak  a Balkánra, Koszovó környékére -  mégpedig busszal. 
Persze esze ágában sem volt valódi utazást szervezni,  de a terv bejött, mert még egy hétnek sem kellett eltelni ahhoz, hogy címlapra kerüljön. 
Második ötletével még világhírre is szert tett. A világ több országában írtak róla, méghozzá címlapon, hogy Dunaszekcsőn tamagocsi temetőt nyitott.  
Ha valaki nem tudná, a tamagocsi egy elektronikus kisállat szimulátor, amire ha nem figyelnek, nem gondozzák, nem etetik - akkor egyszerűen elpusztul, működésképtelenné válik. 
Ebből adódóan nyilvánvalóan el kell temetni. Ezt az ötletet lovagolta meg Pazaurek Dezső, amikor megnyitotta Dunaszekcsőn a tamagochi temetőt.
Egyfolytában mókákon törte a fejét, így kifundálták barátjával, hogy ha már Bős-Nagymaros között vízlépcső épül, akkor meg kellene építeni a Dunaszekcsőit is. 
Ott volt a Mayer Antal féle ötletek világra segítésénél is, ugye madarat tolláról, embert barátjáról - ez esetben is él közmondásunk.  Ketten ötletelték ki a fekete villanykörtét, amit ha felkapcsolnak, akkor az a fényt elnyeli, vagy a mohácsi panaszirodát, ahol bárki elmondhatta volna a véleményét, problémáját, sőt ha volt fotója is az adott bajt okozóról, még akár bosszút is állhatott a helyszínen - a fotón. Mondjuk megtaposhatta.
Pazaurek Dezső nagy mókamester hírében állt - még a halálából is kis híján tréfát csinált.
Kitalálta, hogyha majd meghal, akkor egy előre felvett szöveget  lejátszanak távirányítóval, a hangforrás pedig koporsójában lesz. Aztán mikor leengedik a gödörbe, akkor barátja bekapcsolja a távirányítót, és lentről majd az lesz hallható: Engedjetek ki, engedjetek ki! És nagy dörömbölés.
Aztán ebből az ötletből nem lett semmi, hamvait repülőgépről szórták ki vendéglátó helyei közelében, és a Duna felett.