Pedig valójában pont fordítva van...
Igazán régen, a háború előtti időkben ha káromkodtak is, inkább magukban, befele. Óvatosan, lehetőleg ne hallja más - mert bizony büntetés járt érte.
Igazán régen, a háború előtti időkben ha káromkodtak is, inkább magukban, befele. Óvatosan, lehetőleg ne hallja más - mert bizony büntetés járt érte.
Voltak, akik nem tudtak lakatot tenni a nyelvükre persze, őket minimum kiközösítették.
Káromkodás szavunk a káromol szóból fakad. Ami ugye Isten káromlást jelent - hisz legtöbb "hogy az a..." lényegében azt takarja...
Az 1700-as évekig csak módjával produkáltuk magunkat e téren, aztán viszont valahogy sikerült ellazulni, s mondjuk ami jött - keresetlenül.
Így aztán következett a szabályozás is. És bizony komoly pénzbüntetés, nyelvkivágás, vagy akár halál is járt...
Így aztán következett a szabályozás is. És bizony komoly pénzbüntetés, nyelvkivágás, vagy akár halál is járt...
Hogy régen mi számított tiltott szónak?
Először is tudni kell, hogy ezek a kifejezések egyrészt a nemiségre, másrészt a teremtésre vonatkoztak. Az olyan, mint a kutya teremtette, disznó teremtette, ebadta... Ez mind az Úr általi teremtést vonja kétségbe, ezért káromkodásnak számított.
De nem volt szabad kimondani azt sem, ebadta - ami ma már szinte kedveskedésnek számít. A "csinálom a lelkedet" is trágárságnak számított. Manapság a csinálomot más szóval mondanák.
Ilyen kifejezés volt az adta-teremtette, a ebhitű-kutya hitű, az ilyen-amolyan teremtette, ebadta, mennykőadta, ördögadta. Ez is Isten teremtését vonja kétségbe.
De tilos volt az Ördög bújjon a lelkedbe, az átkozott, az ágyban termett, a k..a anyád, az eb ugatta, Világ pocsékja, vagy a Vesszen oda.... szófordulat.
Aztán ott volt az Egyen meg a fene, az Isten nyila... Száradjon el, vagy a Fulladj meg, Kutya-faszekere, Ejnye b.szszerkányos, Ángyod térdekalácsa, stb.
És ezek még a nyomdafestéket tűrők, mert a legtöbb lényegében leírhatatlan...
Egy biztos, nem lehetett könnyű élni, sőt - mérgelődni abban az időben.
Pedig ha belegondolunk - egy hosszadalmas, alaposan megfogalmazott, és érzelmeket hangsúllyal is nyomatékosított káromkodás alaposan levezeti a feszültséget - tehát valójában a tettlegességtől óv meg sok embert.

Te be tudnád tartani a tiltásokat?
Fotó: 50 fölött az élet