Régen nem voltak szupermarketek, de még bolt is jóval kevesebb volt, mint a mai időkben.
És persze pénz sem volt sok, meg kellett nézni mire költik, úgyhogy a szegény ember amit csak lehetett vagy a piacon, vagy a használt cikk piacon - Debrecenben a Zsibin - vásárolt meg.
Még az ötvenes-hatvanas években is árultak ruhaneműt a piacon, vagy a piac környékén bódékból, de általában egy-egy idősebb hölgy is kiállt a portékájával.
Náluk - a bolti ártól jóval olcsóbban, legfeljebb nem teljesen olyan minőségben - hozzá lehetett jutni viszonylag divatos dolgokhoz.
De legtöbbször a divat sem volt lényeges. Az volt a fontos, hogy a viselőjének úgy, ahogy tetsszen, és használható legyen.
Piacra amúgy régen nem csak vásárolni jártak az emberek, hanem a hangultért is.Ez egy fix - általában vasárnapi - szórakozás volt.
Azokat a dolgokat, amik ott kaphatók voltak zöldség-gyümölcs-húsárú terén - a boltokban is meg lehetett venni, sokszor akár még olcsóbban is.
De a piacon akár még frissebb is volt az árú, voltak ismerős arcok, tudtad előre, hogy ennél érdemes próbálkozni, az nem adja semmi pénzért, annak a portékájáért meg két lépést sem érdemes tenni - és lehetett alkudni, nem úgy, mint manapság.
Régen nem írták ki az árakat sehol. Sem a zöldség-gyümölcs piacon, sem a használt cikkeknél.
Oda kellett menni, meg kellett kérdezni.
És ha már megkérdezted, akkor válaszolt az árus, aztán Te is mondtál valamit. Vagy így, vagy úgy, de folytatódott a beszélgetés.
Aztán ha nem tetszett az ár, nem tudtatok megegyezni - akkor jött a színjáték: továbbmentél.
Ilyenkor két variáció volt.
Vagy utánad szólt az árus, hogy "rendben, odaadom - legalább nem kell hazavinni", vagy megtettél egy-két kört a piacon, aztán visszatértél: rákérdeztél, hogy meggondolta-e magát. Persze csak úgy, olyan formában, hogy ne érezze - nagyon kellene a termék. Azt kellett éreznie, hogy kegyet gyakorolsz, ha megveszed.
Vagy sikeres volt a taktika, vagy sem.
Egy biztos, a piaci vásárlásra időt kellett szánni. A vevő próbálta az árust betörni, adja olcsóbban a portékát, az árusnak viszont kitartónak kellett lenni, mert a vevő a legkisebb bizonytalanságot észrevette, és úgy viselkedett, hogy az eladó kénytelen volt odaadni, csak már szabaduljon.
Olyan volt, mint egyfajta társasjáték.
Fotó: Fortepan.hu/Library of Congress