Régi időkben nem volt szokás a halottak boncolása.
Jobban inkább akkor, ha hirtelen haláleset történt, vagy nem természetes halállal halt meg valaki.
Amúgy az orvos ismert mindenkit, tudta, hogy ki milyen betegség által távozhat az élők sorából. Városon már régóta van halottasház, de falun még hosszú ideig nem volt.
Voltak olyan falvak, ahol még a hetvenes években is háztól temettek.
Ezeken a településeken, ha szükség volt rá, - másképp nem lehetett megoldani - a halott volt lakóházánál végezték a hatósági boncolást.
Nyilván nem a házban, hanem az udvaron.
Ezt persze nem lehetett titokban tartani, vérmérsékletből adódóan ki így, ki úgy kíváncsiskodott.
Volt úgy, hogy a szomszéd végignézte a boncolás menetét - a parasztember nem irtózik úgy az élet végével kapcsolatos dolgoktól, mint a városi.
Sokkal természetesebben állnak hozzá a dolgokhoz.
Nyilván csak azokban az esetekben fordulhatott ilyen elő, amikor semmiféle más megoldás nem volt.
Ott helyben, a faluban halt meg - szállítása problémás lett volna különböző indokok miatt, vagy épp gyorsan meg kellett állapítani a halál okát.
Már jó ideje minden kis település rendelkezik halottasházzal, úgyhogy se a háztól temetés, sem a háznál boncolás már nem fordulhat elő.