Persze a templomban, meg a tölcsér is abból készült a fagylalthoz, s most is. De azon kívül?
Manapság már természetesnek tartjuk, hogy vannak olyan gyógyszerek, amik kapszulásak.
De az is természetes, hogy a nagyobb gyógyszerek már nem kör alakúak, jó nehezen lenyelhetők, hanem hosszúkásak.
Sőt - az orvos már ritkán ír fel por alakú gyógyszert. Ha igen, akkor ott az ostyakapszula. De erre valóban ritkán van szükség.
Régen azonban - még a hatvanas-hetvenes években is - gyakran írtak fel olyan gyógyszert, ami csak por alakban volt kapható.
Ezt viszont képtelenség volt bevenni magában, bár voltak elszántak.
És ott voltak az óriás tabletták, amit gyerekfejjel olyan hatalmasnak láttam, hogy el nem tudtam képzelni, hogy azt valaki hogy veheti be.
Erre találták ki az ostyát, melyet a gyógyszertárakban lehetett kapni 1 Ft-ért.
Volt benne jó pár darab.
A technikája az volt, hogy elővettél egy pohár vizet.
Az ostyalapot egy pillanatra belemártottad, majd a tiszta tenyeredre helyezted. Elővetted a már előkészített kiporciózott por alakú gyógyszert - adagokban árulták azt is a gyógyszertárban - ráöntötted, betakartad a középen lévő port az ostya csücskeivel, majd a köztes részekkel is. Lenyomtad kicsit a közepét, aztán "Táti száját csórika" - és már raktad is a nyelv leghátuljára, majd gyorsan egy kis víz - és túl voltál rajta.
Gyerek közötti általános felhasználása: rágcsálás. Olyankor mikor ezt ettük arra gondoltunk, hogy ez pont olyan, mint ami a fagyi alatt van, tehát már majdnem fagyit eszünk.
Mikor hozzájutottam 1 egész Forinthoz, akkor volt, hogy erre költöttem vagyonomat. És az iskolába menve az ostyát ropogtattam...
Fotó: Fortepan.hu/Jezsuita Levéltár