Egy biztos: ha kint voltak a határban - semmi édessel.
Ugyan volt a legtöbb háznál szörp, de azt szinte desszertként fogyasztották. Nem minden nap, csak alkalmakkor, vagy a gyereknek adtak naponta egy-egy pohárral.
Ha kint voltak a határban, akkor nem a finomságra mentek, hanem hogy frissítsen.
A férfiak vittek ki magukkal bort.
No nem részegedésre - lerakták a föld egyik végében jól betakargatva a demizsont - hogy hideg maradjon a tartalma, aztán időnként, mikor arra jártak meghúzták. Ittak belőle pár kortyot.
De azért fogyasztották a vizet is. Vagy ha a föld végében valahol volt egy kis dinnye, akkor délben a legmelegebb időben kicsit hűvösre bújva ettek belőle.
A víz az alapvető volt, anélkül nem mentek ki a földekre.
De a legtöbben nem sima vizet vittek, hanem raktak bele egy kis ecetet.
Persze sokan ezen elborzadnak, pedig bizony a nagy forróságban jó volt az nagyon is.
Ha belegondolunk - ilyenkor kívánja az ember a savanyút. Gyümölcsleves, sóskaleves, paradicsom, tökleves, pöszméte vagy köszméte - ezt amúgy is fogyasztották, oltotta a szomjat rendesen.
Az ecetes víznek is ugyanez volt a hatása. Csak annyit raktak bele, hogy íze savanykás legyen.
Amúgy még a bacikat is pusztította valamelyest - bár ezzel akkoriban nem foglalkoztak.
Aztán mikor hazamentek - jöhetett egy kis fröccs is - nyugodtan leülve az eresz alatt, beszélgetve egy jó kis pipa mellett a szomszéddal. Fotó: Fortepan