Mintha kicserélték volna! Mióta együtt van Andival szívdöglesztő pasivá változott Mészáros Lőrinc – Mutatjuk:Fotó

 



Korábban is hallani lehetett, hogy amióta Mészáros összejött Várkonyi Andreával, szemlátomást megfiatalodott, odafigyel a külsejére, lefogyott, illetve a gardrobját is frissítette.  

Tegnapi megjelenése nem cáfolt rá a pletykákra. Eddigi ruháit biztosan el kellett ajándékoznia, mert azok több számmal nagyobbak voltak mostani méreteinél.

Az Indexnek adott interjújának képeit nézegetve Mészáros legalább 20-25 kilót adhatott le.

Cégén keresztül kerestük, árulja el a szembeötlő fogyás titkát és okát, de eddig nem kaptunk választ, ezért szakértőket kérdeztünk, mit sejtenek az átalakulás mögött.
Erdélyi Aliz, a Dietetikusok Országos Szövetsége főtitkára szerint nem ördögtől való egy év leforgása alatt 20-25 kilótól megszabadulni, és ehhez még csak veszélyes pirulákra sincs szükség.